Tóbiás elnökségét Gyurcsány mentheti meg
Még másfél hónap van az MSZP tisztújításáig, a Népszabadság felmérte az erőviszonyokat.
Még másfél hónap van az MSZP tisztújításáig, a Népszabadság felmérte az erőviszonyokat.
Szanyi Tibor mellett Molnár Gyula is ringbe szállhat az MSZP elnöki posztjáért – így tudja a Magyar Idők. A lap információi szerint többen azt is elképzelhetőnek tartják, hogy Molnár Gyula csak azért lép színre, mert majd úgyis visszalép a mostani pártelnök, Tóbiás József javára.
Az MSZP közölte, szerintük mára bebizonyosodott, hogy az ügyészség fideszes megrendelésre koholt vádak alapján indított eljárást MSZP-s politikusok ellen, ezzel pedig befolyásolta a választások eredményeit is. Ilyen ügyként említette Hagyó Miklós, Juhász Ferenc és Molnár Gyula ügyét is, valamint a Sukoró-ügyet.
Egy volt kerületi polgármester kampányfilmjében állította jellegzetes hangját a politika szolgálatába Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze.
Minden XI. kerületi alsó tagozatos diák tanszercsomagot kapott az önkormányzattól iskolakezdésre. Az MSZP-s polgármester-jelölt szerint Hoffmann Tamás fideszes polgármester kampányáról van szó, bár az önkormányzat eddig is osztott tanszercsomagokat.
Molnár Gyula fölmentéséről, a bíróságokról és Keresztes főügyész keresztjéről.